2014. február 25., kedd

Fejlődés

Sajnos ködös időre keltünk. Reggel 9-kor Atessel elindultam a mezőre. Azt vettem észre, hogy Ates-hez közelebb kerültem. Erősebb lett a kapcsolatunk. Eddig őt nem "ismertem" annyira, de most kiismertem milyen természete van. Ates igazi kis szemétláda. :-) Mikor bementünk az erdőbe, jött pár futó ember, de Ates csak figyelte őket, Én erősen rászóltam és egyből rám figyelt. Annyi az egész, ha valamire koncentrál, akkor ki kell zökkenteni belőle. Nála ez nehezen megy, mert süketel. :-D
Ilyen ösvény félén mentünk, ahol le lehetett közbe fordulni más utakra. Arra gondoltam, hogy Atest megszívatom azzal, hogy elbújok előle. Bár eléggé a közelembe volt most, de eldobtam neki egy botot, Én meg beugrottam egy közeli bokorhoz, de Ates pont látott és vagy 7 percen keresztül szemeztünk egymással. Én elkezdtem a bozótba mocorogni, ő meg neki állt tarajozni és ugatni. Kicsit hátrált, majd előrébb jött. Utána elkezdtem befele menni az erdőbe, de ő csak nézett és tarajozott. Utána magamhoz hívtam, és odajött csóválva és nagyon örült. Na akkor éreztem, hogy "megismertem" Atest. :-) Nem is tudom miért, nem tudom leírni ezt az érzést. Na nem kellett ám félteni, akkor a közelembe maradt és figyelte minden egyes mozgásomat, merre megyek, hogy el ne hagyjam. :) Gondoltam megint eljátszom ezt vele, fel is vettem kamerára, de sajnos ezt ide nem tudom felrakni. Szóval eljátszottam vele ugyan ezt, de akkor csak lesett, hogy merre vagyok, kicsit meg is ijedt. Azóta nem megy el messze, de ha el is megy, figyeli, hogy merre vagyok, és ha látja, hogy már messzebb akkor jön a közelembe. Utána bementem vele az erdő "mélyébe" ott apportoztam vele. Atessel az a gond, hogy ha kedve tartja, akkor ledobja a botot és elmegy más merre szagolgatni. A keresd vezényszót abszolút nem is érti, mert csak áll mellettem. Akkor elkezdtem vele menni egy ideig és közbe mondtam neki, hogy " keresd ,, és mutattam, hogy előre. De jött mellettem és nézett, mintha várta volna a feladatot, de közbe nem értette. No mindegy, ezt azért gyakoroljuk. 1 órát elvoltunk aztán mentem haza Ayséért.
Ayse-val dummyzni mentem ismét. Kíváncsi voltam, hogy a tegnapiból mi ragadt meg neki. Úgy volt, hogy Fanniék is mennek a mezőre, Én meg velük megyek, de Ayse-val dolgozni akartam, így gondoltam elindulok vele előbb, később meg úgy is össze futunk. Azután Ayse-val elmentünk egy olyan részre, ahol sűrű fák és bokrok voltak. Na gondoltam, bedobom oda a dummyt, keresse meg, és hozza ki. Marha ügyes volt, kereste, értette mit akarok. Először is leültettem, utána bedobtam a dummyt, ő ült tovább és figyelt. Közbe mondtam neki, hogy " marad ,, és vezényszóra mehet be érte. Mutattam és egyben mondtam neki, hogy " előre ,, és uccu neki, futott be és kereste. Max a leghosszabb idő, amikor sokáig kereste az 3 perc volt. Ayse először a szemével, majd az orrával keresi. Ha tudja, hogy nem látja, akkor szagolgat és keresi. Ami szuper!! Akkor láttam, hogy jön Fanni és Heni egy kész falkával. Na mondom akkor csatlakozunk, Ayse borzos háttal, morogva és ugatva üdvözölte labrador társait. Gondoltam, most kezdődik az, hogy gyakrabban vissza hívom miközben játszik a többiekkel. Lementünk a Sédhez megúsztatni őket. Fantasztikusan ment a behívás. Mára már meg is tanulta, kutyák és emberek után nem fut el, de ha el is fut, közben szólók neki, akkor vesz egy nagy kanyart és rohan vissza hozzám. Hatalmas előre lépés!!!
De mikor meglátták a vizet.. Ó, igazi retrieverek! Se hall, se lát, sprint be a vízbe! Nagyon boldogak voltak. Elkezdtem nekik, dobálni a dummyt, és persze kihozta ki majdnem mindig?.. Hát az Én kis Aysem. :-) Mindig hozta, fogta és adta nekem. Vízben is ügyesen használta, ha kellett ment be érte, úszott, hozta. Persze Lara volt az első aki egyből kihozta és vetődött a vízbe, a többiek csak utána. Nagyon jól érezték magukat, Ayse-ra meg borzasztóan büszke vagyok. Nem kellett 1 nap, hogy megtanulja a dolgokat. Most azt szeretném vele gyakorolni, hogy kihozza a dummyt, és fogja a szájába majd leül. Ez nem lesz könnyű, nem kis munka. Azután jöhet a fácán, a nyuszi, és egyéb állatka. Lehet kicsit későn kezdtem ezt el vele, de semmi nincs veszve, mert rettentő fejlett, okos kutya. Ha munkáról van szó, szó nélkül csinálja. Ha show-ról van szó, semmi stressz, semmi makacsság, mindent megcsinál amit kérek. Nem csalódtam benne. Így folytatjuk továbbra is. Csináltam pár képet, rakok fel.


Mai képek:

Ates pózól


A Falka

Legszebb!


Sorba a dummyért




<3



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése