Kicsit megkésve, de írok pár mondatot Fehováról, hogy milyen nagy összevisszaság volt előtte. :)
Fehova előtt egy héttel, írt nekem egy labrador tenyésztő, hogy készítsem fel a kutyáját a Fehovai 4xCACIB kutyakiállításra. Ennek nagyon megörültem! Írtam neki emailt, hogy mikor, hogy tudok rá érni, mert akkor nekem még suli volt. Aztán anyával megbeszéltem, hogy vegyen ki nekem 1 hetet, hogy akkor tudjon jönni a labi és tudjak vele gyakorolni. Pont úgy jött össze, hogy azon a héten amikor a kiállítás van, pont 3 nappal előtte tudtam vele gyakorolni. Hétfőn lejöttek Zsuzsa néniék.., és kimentünk egy kisebb focipályára gyakorolni. Az elején kicsit nehezen ment a dolog, mert régen volt kiállításon és elég izgága volt, de jutalomfalattal egész motiválható volt. Ügyesen bele lendült a dolgokba, nagyon szépen beállt, kihúzta magát, és csóvált ezerrel. Annak örültem, hogy hamar megtanulta, hogy szépen nyújtson és ne vágtasson be. Bár néha belapult mozgás közben, de sikerült ezt kiverni belőle. Ez nem tartott sok ideig, így hát megbeszéltük, hogy melyik napokon kell felvezetnem és mentek is haza.
Kedd:
Kedden már nyugisabban ébredtem, mert nem kellett mennem iskolába, így maradt az, hogy kutyákat megfürdetni, gyakorolni velük, kozmetikázni, össze pakolni és egyéb dolgok. Este megbeszéltük apával, hogy hánykor kell elfoglalni a szállást Pesten, mert részben időhöz voltunk kötve. Sajnáltam, hogy egész nap szakadt az eső, de hát mit tudtunk csinálni, össze készítettünk mindent amit lehet, és másnap már indultunk is Pestre.
Szerda:
Korán felkeltünk, levittek a csomagokat a kocsihoz, bepakoltunk, kutyákat be a ketrecbe és 10:22-kor útnak indultunk. Kicsit szemerkélt az eső, de ettől függetlenül nagyon izgatott voltam, hogy bekövetkezett a nagy nap előtti nap. :) 12:30-kor felértünk a szálláshoz, becuccoltunk a szobánkba, aztán lazultunk. De persze, a 6 eb alig fáradt el a nagy utazásba, inkább fel voltak pörögve. Kivittük őket wc-re, utána meg nagyjából lenyugodtak.(Én szokás szerint megcsináltam a TV-t, mert az tavaly se működött a másik szobában.. :D)
Az éjszaka elég zajos volt a Sörgyár miatt, mert a kamionok ott mentek el az ablakunk előtt, de hamar hozzá lehetett szokni. Fannival elhülyéskedtünk elvoltunk.
Aztán ettünk, meg kicsit nosztalgiáztunk és akkor kaptuk a telefonhívást Bettitől, hogy nem-e lehetne azt csinálni, hogy a Fanni elmegy hozzájuk és vigyáz a 3 kutyára, míg Ő elmegy Szegedre Akiráért. Aztán nagy nehezen találtunk megoldást, azt, hogy Fanni elment a Bettiékhez, Larát és Mandyt vitte, meg még pár cuccot, Én meg addig ott maradtam a szállóba. Azt mondta Betti, hamar vissza vissza ér. Max. éjfélre. Bár annyira nem repdestem az örömtől, hogy egyedül kellett ott maradnom a szállóba, de legalább ott volt a 4 kicsi, meg addig is feltaláltam magam. Fanni addig megkozmetikázta Mandyt, elkészítette, a csütörtöki napra. Fanni hajnali fél1-re ért be, beengedtem, aztán gyorsan kivittük a kutyákat, utána meg alvás, mert másnap várt ránk a nagy nap! Már nagyon vártam, hogy találkozhassak új emberekkel, és régi barátokkal!
Csütörtök:
Hát, nem aludtunk sokat, de 6 körül már keltünk is. Kutyákat kivittük wc-re utána össze pakoltunk, hogy mit viszünk aznap. Elég nagy volt az izgalom. Elkészültünk és elindultunk 4 kutyával, 2 táskával a Hungexpóra. (7:57 körül indultunk és 8:50-re értünk be) Szerencsére jó időnk volt, szépen sütött a nap, és nem is volt hideg, sőt.. útközben még melegem is volt!
Én már nagyon izgatott voltam, na meg a kutyák is, mert végig húztak minket, plusz, kicsit ők is stresszeltek. De amikor megláttuk, hogy már csak 1 kanyar van, akkor örültünk meg igazán! Rettentő nagy élmény volt a 4 kutyával besétálni a Hungexpóra, nagy élmény volt! :D Amikor bementünk kerestük, hogy melyik pavilon a miénk, de szerencsére hamar megtaláltuk és letelepedtünk. Bettiék is hamar jöttek, felállítottuk a ketreceket, utána meg egyenként elkezdtem gyakorolni a kutyákkal. Mondjuk 10-re voltak kiírva a bírálatok, de eléggé csúszott az egész. De legalább több időm volt gyakorolni. Akkor jött oda Fanni segíteni, aminek nagyon megörültem, és végre láthattam majdnem 1 év után! Nagyon sokat segített, és ezt köszönöm neki!
Juditék is időben megérkeztek Benivel, így tudtam vele gyakorolni. Bár a gyakorlás az nem ment vele, mert teljesen meg volt bolondulva, a sok kutyától, a szagok, na meg páran tüzeltek is.. Bíztam benne, hogy sikerülni fog, határozottan bántam vele, elvittem magammal, próbáltam vele gyakorolni. Részben sikerült. Amikor elkezdődtek a bírálatok, akkor a fiatal labradorral kezdtek (Flat coated után). Hát kicsit féltem, mert Beni alig akart rám figyelni. Minden tőlem telhetőt próbáltam, hogy figyeljen, de nagyon nem ment. Akkor találkoztam először a ringbe Zsomborral, aminek örültem is végre, mert elég régóta beszélgettünk facebookon. Visszatérve Beni szereplésére, nem örültem neki, hogy így viselkedett, mondanom se kell, de elég égő szituáció volt. Remélem több ilyen nem lesz! Persze amikor a bíró nem figyelt, sunyi módon beállt, de amikor nézett akkor, csak a szenvedés volt vele. Bár "nagy meglepődésemre" nagyon jót kaptunk...No mindegy, hát nem repdestem az örömtől, de lesz ez még így se.Erdős László volt a bíró, aki állítólag a barna labradorokat szereti, biztos, hogy kihozta volna, ha Beni nem lett volna "bolond". Azután jöttek a csajok, Bori és Lilly. Borival nagyon szép eredményt értem el, Kitűnő 1. HPJ, Best Junior!!!!!! Adrival nagyon megörültünk! Utána kiadtam Borit, átvettem Lillyt. Lilly nagyon szép bírálatot kapott. Erdős László mondta, hogy Lillyt hozta volna ki elsőnek (Champion osztály volt), de annyi volt a baj, hogy mivel ő járt kutyasuliba ezért leült. De nagyon tetszett neki, ahogy bemutattam, csak egy show kutyának meg kell tudni állni egy helybe ha szerepel, és ez így is van! Labiknál végeztem.. Utána futottam át a másik pavilonba a kínai meztelenekhez, szinte körbe jártam az egészet, míg megtaláltam Bettit. Akkor még az amstaffok mentek, de ennek ellenére, Mandyt felkészítettük. Petik Zsuzsanna volt a bírónk, hát ő eléggé a fogakra megy, így szerintem mondanom se kell, hogy mit kaptunk..... :D Mandyke elég ügyes volt mint mindig, ez a nap jó volt a gyakorlásra! Délután 3körül elindultunk a szállóba.
Péntek:
Korán keltünk, időbe elindultunk, szép időnk volt ismét, bár kicsit hideg. Oda értünk nyugiba, aztán kaptam a telefonhívást Zsuzsa nénitől, hogy ők már itt vannak és mi merre vagyunk. Aztán elé mentünk és segítettünk neki behozni a ketrecet, meg Sziszit. Amikor végre lecuccoltunk, akkor Sziszivel bementem a ringbe gyakorolni, egész szépen viselkedett, de sajnos Zsuzsa nénit kereste, nagyon izgatott volt, nem értette most mi van. Kicsit megijedtem.. amikor gyakoroltam vele, akkor marha ügyes volt, és akkor tudtam, hogy semmi gond nem lesz vele, de ezen a napon eléggé izgága volt, aminek nem örültem. Nem akart figyelni.
Amikor már a ringbe voltunk, akkor nagyon nem figyelt rám, kereste a gazdáját meg minden baja volt, meg a tüzelés is rájátszott. Kardos Vilmos volt a bírónk, azt mondta, hogy így nem lehet lebírálni, így kiküldött a ringből. Ennek nagyon nem örültem, így nem is tudtam milyen címet kaptam. Vajuk be..3 nappal a kiállítás előtt gyakorolni egy majdnem "kezdő" kutyával horror. Több ilyet nem vállalok be, de semmi gond! Tanulság van! Szépen működött együtt a kiállítás előtti nappal, de ott rá se ismertem, főleg a ringbe amit művelt...Részben ez is égés volt. Mindegy utána átvettem Borit, ő Kitűnő 2, Res CAC lett. Aztán kis pihenő és Lilly következett ő meg Kitűnő 2 Res CAC. Aztán gyorsan lepörögtek a bírálatok, így futottam Mandyhez gyakoroltam vele, és mehettem is a ringbe vele. Bánhidi Pálné volt a bíró a bíró, agyon dicsérte Mandykét, aminek nagyon megörültem. Így kiadta neki a Kitnű 1, HPJ címet!!! Büszke vagyok rá!
Lassacskán lepörgött minden, és Fannival mentem körbe járni a pavolinokat keresni az ismerőseimet, meg Junidor Handlingre kutyát. Angol vérebeket kerestem, végig kérdeztem szinte mindenkit, hogy merre lehetnek. De nagy nehezen megtaláltam Attilát, aminek annyira megörültem!!! Meg gyürködtem Bonyt és Larryt, kicsit beszélgettünk, hogy milyen címeket kaptak és mentünk is tovább. Aztán mentem Zsomborhoz akkor tőle kértem segítséget, hogy JH-ra tud-e kutyát, aztán nem tudott, akkor mentünk Petrához, hogy tud-e kutyát, ő se tudott, így arra jutottunk, hogy Fanni, Mandyvel indul JH-ba. Gyorsan beneveztük, kicsit gyakorolt vele, aztán lassan elkezdődött a BIS. Bár Fanni helyezést nem ért el, de nagyon ügyesen kezelte Mandyt, így bátorítani tudom arra, hogy folytassa a JH-t és ne adja fel! Én addig beszélgettem egy Hovawartos tenyésztővel. Miután lement a JH utána indultunk is haza! Csodás egy nap volt!
Szombat:
Szombati nap eléggé zsúfolt volt, de nagyjából pörgős mint a többi és ezek mellett a legjobb nap!!! Szintén jó időt volt bár kicsit borús. De az tetszett, hogy nyugis volt. Szintén gyakoroltam a kutyákkal mint minden reggel. Örültem, hogy végre egy pavilonba volt a 8-as és a 9-es fajtacsoport. Legalább nem kellett annyit rohangálnom. A bírálatok egyszerre kezdődtek, aminek annyira nem örültem. Mert sajnos egyszerre két helyen nem tudok lenni. A meztelenek előtt volt 6 darab kutya ami elég hamar lezajlott, a labradorok előtt meg csak a Flatik. No mindegy is, mert labradort ezen a napon nem vezettem fel, mert nem úgy jött ki. Volt belőle kisebb nagyobb, kavargás, hogy miért nem Én vittem be Adri kutyáit. Nyilván velem jobban működnek együtt, engem ismernek jobban. Mandy azért fontosabb volt, mert saját kutyám és vele el kellett érnem a Junior Champion-t, amit nagy meglepődésemre elértem, Sárközy Gyulánál! Mandyke, Kitűnő 1, HPJ, Best Junior lett!!!!! Ezzel megszerezte a Junior Ch-t.
Nagyon megörültem, büszke voltam rá, és részben várható volt, hogy megnyerem vele! Persze pozitívan álltam hozzá, mint mindig! Utána lazultam, Ivettel, Lizával és Fannival voltam. Fanninak ismét JH-ra kerestünk kutyát, megint csak nem találtunk, mert a fele vagy fiatal volt, vagy külföldi, vagy valaki már ment haza fele. Mondtam neki, nézzük meg, hogy működik vele River és akkor vigye be őt. Bár a labrador nem egy JH kutya, de szívesen odaadtam neki, meg szépen mozogtak együtt, meg volt az összhang.
Addig is átmentünk a másik pavilonba ahol a Attilát kerestem a vérebeivel, de szokása, hogy eltűnik, de BIS előtt pont megtaláltam! :) Mentem és gyűrtem azokat a pofikat, na meg a füleket. Nagyon tetszik a fajta, egyszer biztos, hogy lesz egy ilyen gyönyörű vérebem!!:)
Utána már abba a pavilonba maradtunk, addig Fanni gyakorolt Riverrel, hibáit javítottam, Dorina meg fényképezett. Aztán persze, nagy nehezen elkezdődött a BIS, kisebb csúszással. Akkor Katáékkal össze futottam, kicsit beszélgettünk, utána megláttam Attilát, és oda mentem hozzá ismét. Bony-val várták, hogy sorra kerüljenek, addig is neki álltam dédelgetni. Mesélt kicsit a fajtáról is, meg, hogy mennyit eszik és egyéb dolgok. A nagy maci testével meg rám tápászkodott Bony gyermek, hát eszméletlen volt..Szerelem gyerek esküszöm!:D
Miután bementek a BIS-be ha jól emlékszem, 2. vagy 3. helyezést értek el. Hát repdestem az örömtől, de nem volt meglepő. BIS után még megnéztem Larry-t, kicsit beszélgettünk, utána megláttam Zsombort, és röpültem oda gratulálni. Szép eredményt ért el Szafirral, mint mindig. Kicsit beszéltünk, aztán Ő ment vissza a BIS-be. Megcsodáltam Szafirt, meg, megkért, hogy fogjam Jettat, a kis bébit. :) Ó, hát Én azt hiszem, ott estem bele a fajtába igazán. Kivittük őket wc-re, elvégezték a dolgukat, aztán mentünk vissza a BIS-re. Míg nem ment be Szafirral, addig Istvánékkal beszélgettem, miközben fogtam Jettit. Hát amilyen erő van benne, 4 hónaposan, megáll az eszem. Ez már elég későn volt, ilyen este 6, fél7-körül.
Mandyke a Junior BIS-be sajnos nem ért el helyezést, de ügyes kis csaj volt!!! Vanival nagyjából szépen ment, de azért látszott rajta, hogy keresett. Miután vége lett a BIS-nek, elköszöntem mindenkitől, és mentünk haza. Jó kiadós séta volt hazáig, de eszméletlen csodás nap volt!
Vasárnap:
Kicsit rossz kedvel keltem, mert tudtam, hogy ma megyünk haza. De azért eltakartam ezt a rossz kedvet és jobb kedvem lett, főleg amikor oda értünk. Hát ez már olyan lazább nap volt, bár néhányszor elkapott az ideg. Ismét egyszerre kezdődtek a bírálatok, aminek marhára nem örültem. Ayset a lányomat pont betudtam vinni a ringbe Beke Judit bírónőhöz. Ayse szépen szerepelt, büszke voltam rá, szépen beállt. Szépen mozgott, ahogy gyakoroltuk bár néha játékból beügetett. Ayse 6 labradorból megkapta a Kitűnő 2. címet!!!!!!!! Beke Judit, nagyon szép bírálatot írt le, bár fiatalabb volt mint a többi, de egy 9 hónapos fiatal szuka kutya, a többi mind 16,17,18 hónapos volt, és ilyen szép bírálatot kapott, hát büszke vagyok rá!
Utána jött a növendék osztály, ahol Borival mentem be, de ez egybe esett a kínai meztelennel, így Borit megvártam míg a bírónő lebírálja, sor végére mentem, utána átadtam Fanninak és sprinteltem Mandyhez, mert várt már a bíró. Huh, necces volt. (De Bori megkapta a Kitűnő 3.)
Mandyval megkaptuk a Kitűnő 2. Örültem neki, igazából ez gyakorlás volt már neki, mert pénteken meglett a Junior Ch-ja. Miután lement ez az egész, kicsit össze pakolásztunk, utána kivittük őket fotózkodni.Dorina lőtt pár képet rólam és Mandyről, meg Ayseről, de a többiről nem tudott, mert futott át a Huskykhoz. Ez a nap is csodás volt.
Köszönöm szépen mindenkinek ezt a csodás 4 napot! Köszönöm Fanninak a sok segítséget, hogy segített becipelni a cuccokat, kutyákra vigyázni, valamint Dorinának a sok szép képeket, drága Zsuzsimnak, akitől a csodás labrador bögrét kaptam, Ivettnek aki egy igazi "bölcs", örülök, hogy láthattam majd nem 1 év után, Lizának köszönöm a sok marhaságot, segítséget :D Zsombornak köszönöm, hogy rám bízta arra a fél órára Jettat, akibe szerelmes lettem, :) Adrinak a sok biztatást, és hogy rám bízta a kutyáit!!!!!!!!!!!!! Köszönöm Vikinek a profi fotókat, (az eredményeihez nagy gratuláció!) és szintén, Gábornak is köszönöm a képeket, akit a kiállításon ismertem meg!:) Akit kihagytam volna, nekik is sok mindent köszönök, rettentő fárasztó és egyben szuper napokon mentünk keresztül! Következő kiállításokon találkozunk!
Végül az eredmények:
2014. 02.13.-16. Fehova Winter Dog Show
1.day
Lilly's Mocca Borbála " Bori "
Junior Class: Exc.1/5, HPJ
Tolnai Tóth Niké "Lilly"
Champion Class: Exc.1 CAC, Res CACIB
2.day
Lilly's Mocca Borbála " Bori "
Intermediate Class: Exc.2, Res CAC
Tolnai Tóth Niké " Lilly "
Champion Class: Exc.2
So-Soft Amanda " Mandy "
Junior Class: Exc.1.,HPJ
3.day
So-Soft Amanda " Mandy "
Junior Class: Exc.1., HPJ Best Junior
4.day
Brilliant Bird's Kisses of Fire " Ayse "
Junior Class: Exc.2
Lilly's Mocca Borbála " Bori "
Intermediate Class: Exc.3
So-Soft Amanda " Mandy "
Junior Class: Exc.2
Itt van pár kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése